Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926) Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfo~nökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglo~s lánya volt.
A galántai népiskolában (1888–1892) és a nagyszombati érseki fo~gimnáziumban (1892-1900) végezte alsóbb tanulmányait. 1900. június 13-án jelesen érettségizett. Szeptemberben került Budapestre, a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakára, valamint az Eötvös Kollégiumba. Az egyetem mellett beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerzo~ tanszakára is. Zeneszerzéstanára Koessler János volt. Az iskola hangversenyein bemutatták d-moll nyitányát (1898) és Esz-dúr trióját (1899). 1904 júniusában megkapta a zeneszerzo~i diplomát. Szeptemberben újból beiratkozott a Zeneakadémiára, önkéntes ismétlo~ként.
Doktori disszertációját a magyar népdal strófaszerkezetéro~l írta 1906-ban. Ugyanekkor ismerte meg Vikár Béla fonogramgyu^jteményét, s ennek hatására döntötte el, hogy falura megy népdalokat gyu^jteni. Kutatásai elején ismerkedett meg a hozzá hasonló utakon járó Bartók Bélával, ekkor vette kezdetét életre szóló barátságuk. 1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen zongora kísérettel ellátva. Október 22-én mutatták be diplomamunkáját, a Nyári estét. Ezután fél éves berlini és párizsi tanulmányútra indult. Itt ismerkedett meg Claude Debussy zenéjével. 1907-to~l a Zeneakadémia zeneelmélet-, 1908-tól a zeneszerzés tanárává nevezték ki.
1910. március 17-én, elso~ szerzo~i estjén hangszeres kompozíciókkal állt a nagyközönség elé. Augusztus 3-án Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette Sándor (Schlesinger) Emmát, Schlesinger Móric és Deutsch Sarolta lányát.[1]
1909–1920 között kizárólag zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoramu^veket és kamaradarabokat írt. Erre az ido~szakra esik például hegedu^-cselló Szonátája (1914), vagy gordonkára írt Szólószonátája (1915). Vokális alkotásaiban mindenekelo~tt a magyar dalkultúra megteremtésére törekedett. Nem véletlen, hogy egyik dalsorozatának a Megkésett melódiák címet adta. Kodály ugyanis a magyar klasszikus költo~k: Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Balassi Bálint verseire írott mu^veivel próbálta pótolni azt a dalkultúrát, amely még a költo~k életében nem létezett. De a kortárs irodalom is felkeltette érdeklo~dését: Ady Endre verseit éppúgy megzenésítette, mint barátja, Balázs Béla vagy Móricz Zsigmond alkotásait. Mindezek mellett a dalainak köszönhetjük a nyelv hajlamaihoz alkalmazkodó prozódia megszületését is.
Az elso~ világháború kitörése nemcsak mu^veinek nyugat-európai terjedését akadályozta meg, hanem a falusi gyu^jtések folytatását is. Kodály ezért ismeretterjeszto~ és tudományos közleményeket írt az Ethnographia és a Zenei Szemle címu^ folyóiratok számára. 1919-ben Zeneakadémia, új nevén a Zenemu^vészeti Fo~iskola aligazgatójává nevezték ki. Bartók társaságában tagjai lehettek a Reinitz Béla vezette zenei direktóriumnak. 1920–1923 között nem írt új mu^veket. 1923-ban, két hónap alatt készítette el Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricust. Kodály pillanatok alatt Magyarország vezeto~ zeneszerzo~jévé vált. Munkásságát 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el.
Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltár nemcsak a közvélemény nagyobb részét állította Kodály mellé, de a tanítványok seregét is vonzotta. Kodály szellemi támogatásával és az o~ népnevelo~-népmu^velo~ eszméinek jegyében hozta létre a harmincas évek közepén a Magyar Kórus és az Énekszó címu^ folyóiratot. Mindketto~ a katolikus egyházzene megreformálására, valamint a zenei nevelés színvonalának emelésére vállalkozott. Kodály úgy döntött, hogy ezentúl gyermekkarok számára komponál mu^veket. A Háry János daljáték (1925-27), a Marosszéki táncok (1930), a Galántai táncok (1933). A Psalmus Társaságban már Európa és Amerika hangversenytermeibe is eljutott. A Felszállott a páva (1938–39) és a Concerto (1934) eleve külföldi megrendelésre készült: elo~bbi az amszterdami Concertgebouw, utóbbi a Chicagói Filharmonikusok ötven éves jubileumára.
A harmincas években a nagyzenekari alkotások mellett Kodály álma is valóra válhatott: a népdal megszólalt a hangversenypódiumon és az Operaházban. 1925-ben induló dalestjein számos népdalfeldolgozása hangzott fel a Magyar népzene sorozatának tíz-tíz kötetébo~l, s ebben jelento~s szerepet vállalt néhány kitu^no~ magyar énekmu^vész.
A nagy változást a Székely fonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag népdalra épül. Késo~bbi kórusaiban Kodály újból a magyar költészethez fordult. A magyarság néprajza számára 1937-ben megírta A magyar népzene címu^ népzene-történeti összefoglalását. Kodály arra is rávilágított, hogy zenetörténeti emlékek hiányában a magyar zenetörténeti kutatás legfontosabb segédtudománya a zenei néprajz, és ezzel Magyarországon is meghonosított egy új diszciplínát, az összehasonlító népzenetudományt. Kodály Zoltán, feleségével és Tardos Bélával a Zeneakadémián
A Kodály-írások új témája a zenei nevelés, amelyet o~ „zenei belmissziónak” tekintett. Felszólalt a magyar karének ügyében (1937), s felvettette az óvodai zeneoktatás ötletét is (Zene az óvodában, 1941). E munkával párhuzamosan számos pedagógiai mu^vet tett az iskolások asztalára: elso~ként a kétszólamú éneklésbe bevezeto~ Bicinia Hungarica (négy kötet, 1937–1942) látott napvilágot. A harmincas-negyvenes évek fordulóján Kodály terve: az általános iskolai énekoktatás színvonalának emelése, a kormányzat és a fo~város részéro~l is támogatást kapott. 1938-ban harminckét vezeto~ értelmiségi társaságban, a Pesti Napló hasábjain tiltakozott a zsidótörvények ellen. 1940-ben Norvégia német megszállása feletti döbbenet hatására zenésítette meg Weöres Sándor versét, a Norvég leányokat. Forradalmi Peto~fi-kórusai (Csatadal, Rabhazának fiai, Isten csodája) pedig a magyar kulturális és nemzeti függetlenség eszméjét hirdette egy olyan korban, amely egyre inkább kiszolgáltatta magát az elnyomó német hatalmaknak.
1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelezo~, 1945-ben rendes tagjává választotta. 1944-ben és 1945-ben zsidókat próbált menekíteni. 1944-45 fordulóján végül Kodály is egy budapesti zárda pincéjébe kényszerült- itt keletkezett békéért könyörgo~ zenekarra, orgonára és kórusra komponált miséje a Missa brevis (ennek 1942-ben már galyateto~i pihenése alatt elkészült orgonaszóló-változata az Organoedia, amelyet az ostrom alatt orgona-kórus, illetve zenekar-kórus faktúrát adott), amely végül az 1945. februári ostrom utáni fo~város elso~ bemutatójaként 1945. február 11-én mutattak be az Operaház ruhatárában.
Feleségének halála után (1958. november 22.), 1959. december 18-án házasságot kötött a 19 éves Péczely Saroltával.
A második világháborút követo~en Kodály meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében. Számos közéleti feladatot kapott: a Magyar Mu^vészeti Tanács és Zenemu^vészek Szabad Szervezetének elnökévé választották, s kinevezték a Zenemu^vészeti Fo~iskola igazgatósági tanácsának elnökévé. Az 1945-ös választásokat követo~en az alakuló Nemzetgyu^lés, mint kiemelkedo~ közéleti szereplo~t, kilenc másik személlyel együtt külön törvény alapján meghívta képviselo~nek a parlamentbe, amit el is fogadott. 1946 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztségét töltötte be, 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa elnökévé választották.
1947-ben a Szovjetunióban, 1948-ban és 1949-ben pedig újból Nyugat-Európában járt. 1965-ben két hónapot töltött Amerikában, és olyan régi és új emigránsokkal találkozott, mint Serly Tibor zeneszerzo~ és Würtzler Arisztid hárfamu^vész. Külföldi útjain népzenei, zenepedagógiai konferenciákon vett részt, és nemzetközi kitüntetésekben részesült. Háromszor kapott Kossuth-díjat (1948, 1951, 1957). Az 1956-os forradalom idején a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli elnöke volt. Kodály Zoltán 1967. március 6-án, reggel 3/4 6-kor, szívroham következtében hunyt el Budapesten.